Immár nyolcadik évadját kezdi az ELTE TTK Fizikai Intézete által szervezett Az atomoktól a csillagokig című ismeretterjesztő előadássorozat.

A sorozatban az ELTE fizikus oktatói, illetve itt végzett kutatóintézeti szakemberek számolnak be saját új eredményeikről, szakterületük állásáról, illetve a fizika más érdekességeiről. Célközönség: érdeklődő középiskolások, alsóbb éves egyetemisták, fizikatanárok, valamint mindenki, aki kíváncsi a modern fizika eredményeire.

A sorozat 100. előadása, egyben a nyolcadik évad megnyitója:

A tömeg eredete és a Higgs-mező
Előadó: Dávid Gyula, ELTE Fizikai Intézet, Atomfizikai Tanszék

2012. szeptember 13. csütörtök, 17 órakor
az ELTE TTK lágymányosi Északi tömbjében, 0.83 terem (1117 Bp. Pázmány Péter sétány 1/a)

A genfi CERN kutatóintézet legnagyobb gyorsítójára, a 27 km kerületű LHC gyűrűjére telepített két óriási részecskedetektort működtető kutatócsoportok 2012. júliusában jelentették be az évtizedek óta keresett Higgs-részecske felfedezését. Vajon miért olyan fontos a részecskefizika Standard Modelljének ez az utolsó — végre már nem hiányzó — alkotórésze, és miért játszik igen speciális szerepet a modellben? Hogyan tudták megjósolni a fizikusok egy ilyen részecske létezését és tulajdonságait? Miért mondjuk azt, hogy a Higgs-mező ad tömeget a többi részecskének? Egyáltalán: hogyan lehet a részecskéknek tömeget adni? És mi köze a Higgs-részecskének a Higgs-mezőhöz? No és honnan kapja a tömegét maga a Higgs-részecske? E kérdések között igyekszik rendet teremteni az előadás. Végül arról is szó lesz, mi köze ehhez a lehető leghamarabb Nobel-díjjal jutalmazandó felfedezéshez egy régi, az ötvenes években az ELTE-n született relativitáselméleti felismerésnek.

A sorozat öszes eddigi előadásának videofelvétele, hozzákapcsolódó cikkek, linkek, valamint az előadások után bemutatott érdekes fizikai kísérletek felvételei elérhetők a sorozat weblapján: www.atomcsill.elte.hu A weblapon a következő évad összes előadásának időpontja és kivonatai is megtalálhatók.