nanoHÍREK

Az egyiptomi sakál valójában farkas, derült ki új genetikai vizsgálatokból. Az aranysakálok nagyra nőtt alfajának vélt állat inkább a farkasok csoportjába tartozik, és szoros rokonságban áll az északi kontinensek szürke farkasaival.

Nils Stenseth, az Oslói Egyetem munkatársa szerint az egyiptomi sakál vagy egyiptomi farkas néven is emlegetett Canis aureus lupaster nevű faj a genetikai elemzések szerint az egyetlen afrikai farkasfaj.

Canis aureus lupaster

A híres evolúciókutató, Thomas Huxley már a XIX. században felismerte a sakálfaj és az európai farkasok közötti hasonlóságokat. A mitokondriális DNS elemzésekor kiderült, hogy a Canis aureus lupaster inkább farkas, mint sakál, és szoros rokoni kapcsolatban áll az északi farkasokkal.

A kutatók javasolják, hogy afrikai farkasnak nevezzék a fajt, mivel példányaik csak Afrikában élnek - olvasható a PLoS ONE folyóiratban.

Ma este 7 órakor kerül sor a Budapest Science Meetup sorozat januári programjára:

Baji Béla

Mi a permakultúra?

Az ausztrál Bill Mollison, a permakultúra fogalmának megteremtője, a következőképpen definiálja ezt a fogalmat: „A permakultúra olyan mezőgazdasági termelő rendszerek tervezése, és működtetése, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával. Az emberi közösségek és a természetes táj olyan integrációja, mely lakóinak biztosítani tudja az élelmet, energiát, lakást és egyéb anyagi, és nem anyagi szükségleteit.” 
Tehát olyan gazdasági, szociális és egyben ökológiai egységekről van szó, melyekben azok résztvevői, elemei (emberek, állatok, növények, a táj eredeti, és mesterséges úton létrehozott természet-földrajzi adottságai) között azok természete szerint egy kapcsolathálózat alakul ki. A permakultúra olyan mezőgazdasági rendszerek tudatos kiépítése, létrehozása, amely mintegy "maguktól" működnek, és feleslegessé teszi azoknak a ráfordításoknak a túlnyomó részét, amelyek egy konvencionális, vagy "öko" gazdálkodó egység, és a benne dolgozó emberek szükségleteinek kielégítéséhez szükségesek. 
Előadásomban először sematikus ábrákon bemutatnék kétféle ilyen ökölógiai egységet, , a polikultúrás tavat, és az erdőkertet. Majd egy rövid diavetítés keretében néhány képen bemutatnám a maguk valóságában, úgy ahogy sikerült megvalósítanom őket.

Bodor Péter

Budapesti Corvinus Egyetem, Szőlészeti és Borászati Intézet, Szőlészeti Tanszék

A ligeti szőlő (Vitis sylvestris C.C. Gmel.), avagy mentsük ami még menthető, ha tudjuk mi is az pontosan!

A szőlőtermesztéssel foglalkozó szakember és az átlag borfogyasztó számára a szőlő eredete egyaránt érdekes kérdés. Az bizonyított, hogy a termesztett szőlő a ligeti szőlőből (Vitis sylvestris C.C. Gmel.) alakult ki több ezer éves „nemesítés” útján. A ligeti szőlő egy kacsokkal kapaszkodó cserje, mely középhegységeinkben és folyóink árterein nagy tömegben élt a XIX. század végéig. Napjainkra ritka, védett fajjá vált, melynek megóvása feltétlenül megkívánja a növény morfológiai és molekuláris genetikai azonosítását és meglévő állományinak tanulmányozását. Azonosítását megnehezíti a szőlőültetvényekből kivaduló alanyok terjedése, ugyanis a különböző fajok megkülönböztetése morfológiai módszerekkel gyakran akadályokba ütközik.

Lendvai Csaba

Magyar Madártani Egyesület

A madárvonulás-kutatás múltja, jelene és jövője

A madárvonulás mindig is élénken foglalkoztatta az embereket. A madárgyűrűzést Hans Christian C. Mortensen dolgozta ki és alkalmazta először 1899-ben, seregélyeken. A világon harmadikként Magyarországon is megkezdődött a munka 1908-ban, Vönöczky Schenk Jakab vezetésével. A madárgyűrűzés célja, hogy a vadon élő madarak sorszámozott lábgyűrűvel történő egyedi megjelölésével információkat gyűjtsenek a madarak életéről. Acél- vagy alumínium gyűrűkkel kezdődött a munka. A megkerülések aránya nagyon alacsony volt, mivel az azonosításhoz újra meg kellett fogni a madarakat. Később egyre gyakoribbá vált a színesgyűrűk alkalmazása, amelyek már távcsővel, erősebb nagyítású teleszkópokkal leolvashatóak voltak. A megkerülések száma, így a munka hatásfoka ezzel megsokszorozódott, de még mindig nagy számban kellett madarakat jelölni, hogy értékelhető eredményt kapjunk. Az utóbbi években egyre kisebb méretű műholdas jeladók segítségével már néhány madár jelölésével is hasznos vonulási adatokhoz juthattunk. Pontos vonulási útvonalak, mintázatok válhatnak így ismertté nagyon rövid idő alatt. Hazánkban a fehér gólya, túzok, parlagi sas, kerecsensólyom és kék vércse esetében alkalmazták ezt a technikát nagy sikerrel. Szintén a legújabb módszerek közé sorolható az „izotóptechnika”, amely során a madarak tollainak izotóptartalom-vizsgálata nyújt segítséget a vonuláskutatásban.

Helyszín: Tűzraktér, Budapest VI. Hegedű u. 3.

Indítsunk el egy saját blogot, tanuljuk meg a tudományos ismeretterjesztés alapjait, a tartalomkeresőkre való optimalizálását és minél hatékonyabb megosztását, aztán jöhet a felhasználók bevonása a tartalomgyártásba. Tudománykommunikációs szak indul az ELTE TTK-n 2011 szeptemberében, amelyre most lehet jelentkezni.

Blogok, keresőoptimalizálás és a közösségi oldalak használata: az online tudományos ismeretterjesztés mai sarokköveit csak ízelítőnek szánom az Eötvös Loránd Tudományegyetem szeptemberben induló új mesterszaka, a Tudománykommunikáció a természettudományban MSc témáiból. A világszerte Science Communication néven ismert szak eddig példa nélkül álló képzési program Kelet-Közép-Európában. Pedig már eddig is nagy szükség lett volna rá a hazai kommunikációs képzések áradatában, mert a tudományos ismeretterjesztéssel, tágabb értelemben a tudománykommunikációval komoly problémák vannak Magyarországon (is).

“A XXI. század elején az átlagember már egyre kevésbé képes felfogni a legújabb természettudományos és műszaki ismereteket, ezért a közbeszéd általános szintje és a modern természettudomány eredményei között egyre szélesebb a szakadék. Ebből következik, hogy a tudományos újságírói tevékenység az általános újságírói ismeretekhez képest jelentős többlettudást és sajátos képességeket kíván” – írja Palugyai István tudományos újságíró, az új szak tudománykommunikációs szakirányának egyik vezetője a napokban megjelent Tudományos újságírás című könyv előszavában.

Az egyre mélyülő szakadék miatt egyre könnyebb az embereket becsapni tudományosnak hangzó szövegekkel, reklámokkal. Virágzik az áltudomány, és a jóindulatú, de képzetlen önjelölt ismeretterjesztők gyakran még tovább rontanak a helyzeten a blogjaikban összehordott sületlenségekkel. Sokkal több képzett tudományos ismeretterjesztőre, tudománykommunikátorra lenne szükség, már csak azért is, mert az iskolából kikerült generációk ma a tudománnyal kapcsolatos ismereteik zömét a médiából szerzik.

Az ELTE új mesterszaka pozitív változást hozhat e téren, mert egyetlen, de igen fontos területre koncentrál a kommunikációs képzés során: a természettudományok (és a határterületek) új ismereteinek hiteles és élményszerű közvetítésére készít fel. A képzésben két szakirányon (Tudománykommunikáció, tudományos ismeretterjesztés és Természettudományos múzeumi ismeretterjesztés), valamint egy specializációban (Kutatásmenedzsment) lehet felkészülni a tudományos médiában vagy a természettudományos-műszaki múzeumokban, kiállításokon, science centerekben folytatott munkára, valamint az egyetemeken, kutatóintézetekben folytatott tudományos tevékenységek eredményeinek hiteles közvetítésére, projektvezetésre.

A szakra azok jelentkezhetnek, akiknek természettudományos, műszaki, orvosi vagy agrár alapképzettsége (főiskolai diplomája vagy BSc fokozata) van. Várják az ezeken a területeken a mesterképzésben (MSc), illetve az egységes, osztatlan képzésben szerzett egyetemi diplomával rendelkezőket, és azokat a természettudományos vagy műszaki tárgyakat oktató tanárokat, orvosokat, mérnököket, pszichológusokat is, akik kommunikációs képességeiket fejleszteni kívánják, hogy tudományáguk ismereteit hatásosan terjeszthessék, vagy kutatásmenedzseri munkát végezhessenek.

Kell-e természettudományos alapképzettség ahhoz, hogy valaki például jó tudományos újságíró legyen? “A válasz igen is, meg nem is. Kétségtelenül hasznos, ha a részecskefizika, az őssejt-terápia vagy akár a klímaváltozás legújabb fejleményeiről hitelesen tudósító újságíró rendelkezik valamiféle természettudományos háttérrel, amely megkönnyíti számára az eligazodást ezekben a bonyolult szakmai kérdésekben – nem mellékesen könnyebben tudja megszólítani a szakterület legkiválóbb tudósait. Ám ha nem jó újságíró, vagyis nem képes gondolatait olvasmányos és egyéni stílusban kifejezni, akkor hiába a szaktudás, az a tudomány közvetítésében nem válik hatásos és élő kommunikációs eszközzé” – írja Palugyai.

Az ELTE új szakja a szakmai és a kommunikációs képzést egyszerre kínálja, ami igen gyümölcsöző kombináció lehet, akár végzett vagy leendő kutatóknak is. “A szak előkészítésére mintegy huszonöt speciálkollégiumot szerveztünk, melyeken félévente 250-300 hallgató ismerkedett a tudományos filmezés, fotózás, hagyományos és digitális újságírás, rádiózás, kiadványszerkesztés és a múzeumi ismeretterjesztés gyakorlatával. Tapasztalataink szerint a fiatal kutatójelöltek – az Y generációnak hívott, a közösségi digitális médiát kisiskolás kortól rendszeresen használó nemzedék tagjai – nem elégszenek meg azzal, hogy eredményeikről szűk szakterületük értesül. Szeretnék tudásukat hatásosan és közérthető formában, minél több emberrel megosztani. Sokan nem csak a laikus érdeklődőkhöz szólnának, hiszen a tudományterületek között is egyre több az átjárás, interdiszciplináris kutatócsoportokat kell szervezni, ahol szakszerűen, de érthetően kell bemutatni saját témáikat. Másokat zavarnak a természettudományos ismeretterjesztés címén terjedő babonák és féligazságok, és ezért vállalnának szívesen szerepet egy-egy médiaműhelyben” – mondja Kárpáti Andrea egyetemi tanár, a szakot gondozó Természettudományi Kommunikációs és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ vezetője.

“Szakunk Magyarország egyik legeredményesebb, nemzetközi hírű oktató és kutatóhelye, az ELTE Természettudományi Kara égisze alatt, természettudományos mesteri fokozatot (MSc) ad, akárcsak nemzetközi előképe, a világszerte Science Communication néven ismert mesterképzés, amelynek első kelet-közép-európai programját kínáljuk. Ebben a képzésben világszerte nemcsak alapdiplomás fiatalok, de már a pályán lévő tudósok és tudományszervezők is részt vesznek, ezért nappali és levelező tagozaton is oktatunk. Az elméleti képzés része egy mesterkurzus, melyet Patkós András akadémikus, a képzés egyik alapítója szervez, előadói pedig a TTK világhírű tudósai lesznek. A tudományos műhelyek vezetői első kézből ismertetik meg tudományáguk legjelentősebb új eredményeit a leendő kommunikátorokkal. Videó és fotóstúdió, PC és Macintosh laborok, az ELTE öt gyűjteményt felölelő Természetrajzi Múzeuma és a karokon kialakított bemutatóterek szolgálják a gyakorlati képzést” – mondja Kárpáti.

Részletek az induló szakról a http://edutech.elte.hu/tsz/?page_id=90 oldalon.

2011. február 15-ig jelentkezhetnek azok, akik a 2011 szeptemberében induló első Tudománykommunikáció a természettudományban MSc képzésre szeretnének bejutni. Az államilag támogatott nappali, illetve levelező rendszerű képzésben harminc hallgatói hely van.

A Warner Brothers egy fantasztikus természetfilmet készített két kutatónőről, akik elárvult orangutánok és elefántok felnevelésének és vadonba szoktatásának szentelték életüket. A Born to Be Wild (IMDB) című film narrátora Morgan Freeman, és tavasszal mutatják be az amerikai IMAX mozik. (Talán hozzánk is eljut, ha máshogy nem is, DVD-n biztosan.)

Dr. Birutė Galdikas 1971 óta tanulmányozza az orangutánokat Borneón, ekkor választotta be főemlőskutató csoportjába a híres paleontológus, Louis Leakey. Galdikas eleinte csak megfigyelte az orangutánokat, ám később egyre gyakrabban kerültek hozzá fiatal, elárvult állatok, így kezdett el az ő rehabilitációjukkal foglalkozni. Eredeti vizsgálatai a mai napig zajlanak, így ezek tekinthetők egy emlősfaj leghosszabb folyamatos megfigyelésének.

(A Leakey Angyalaiként is ismert csoport tagja volt még a csimpánzokat kutató Jane Goodall és a gorillákat tanulmányozó Diane Fossey.)

Dr. Daphne Sheldrick a kenyai Tsavo Nemzeti Park alapítójának feleségeként számos elárvult kölyökállatot felnevelt, az ő nevéhez fűződik a szopós elefántok és orrszarvúk táplálására szolgáló tápszer receptjének tökéletesítése. Férje halálát követően a Nairobi Nemzeti Parkban dolgozott, ahol több mint 70 elárvult elefántot nevelt fel, többük csupán pár órás volt, mikor hozzá került. Ma a férjéről elnevezett David Sheldrick Wildlife Trust nevű alapítványt vezeti, s a vadvilág védelmének egyik kiemelkedő alakja Kenyában.

A sajtóanyag kissé túlzónak tűnt, például ez állt benne: „A Videotorium hazánkban az első oktatási-tudományos videomegosztó multimédia portál, amely innovatív megoldásainak köszönhetően nemzetközi összehasonlításban is az egyik legmodernebb ilyen típusú szolgáltatás.”. Ám mióta megnéztem az oldalt, bátran állíthatom, hogy ez valóban egy színvonalas alkalmazás, ahol élmény tudományos előadásokat nézni.

A http://videotorium.hu/ címen elérhető honlap logikus szerkezetű, könnyű rajta navigálni. A videók az oldal fejlesztője, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) élő közvetítéseinél megszokott jól látható formában, osztott képernyőn jelennek meg: balra a felvétel, jobbra az előadások diái (ha külön feltöltötték őket). Egy gombnyomással (slidelista) előhívhatjuk az összes diát, és egy-egy diára kattintva ugorhatunk az előadásban (a diák helyét egyébként a felvétel alatti csúszkán apró pontok is jelzik, ezekkel is ugorhatunk). A felvételt megoszthatjuk, a beágyazásához szükséges linket is könnyen kimásolhatjuk. A videolejátszó alatt információkat, adatokat láthatunk az előadásról, amelyhez hozzászólhatunk. Mindezeket lásd például Lovász László előadásánál.

Még kellemesebb tapasztalatokat szereztem a keresővel: például a „Facebook” szóra 14 találat (előadás) jelent meg, pontosabban azok a diák, ahol a Facebook szó szerepelt. Ezekre kattintva egyből az előadások megfelelő részéhez ugorhattam.

Az oldalon jelenleg 2460 darab felvétel érhető el, ezek együttes hossza 1107 óra. A feltöltéshez egyszerű és ingyenes regisztráció szükséges, és a rendszerbe be van építve az eduID-szabvány is.

Ajánlom az oldalt a tudományos újságírók, ismeretterjesztők figyelmébe: szakmai önképzésnek is kitűnő, nyelvgyakorlásnak is jó (számos angol nyelvű előadás van fent), az online médiában dolgozók pedig ajánlhatnak belőle előadásokat saját cikkeikhez.

Forrás: Science Communication Blog

A halak fel tudják mérni riválisaik másik nemre gyakorolt vonzerejét, és párzási viselkedésüket annak megfelelően alakítják, állítják német biológusok.  A kutatók megállapították, hogy ha a Poecilia mexicana nevű fogasponty hímje konkurensét vonzónak és szexuálisan aktívnak ítéli meg, látványosan elfordul attól a nősténytől, amelyre eredetileg szemet vetett, és egy másikhoz úszik, amelyik valójában egyáltalán nem érdekli. David Bierbach, a frankfurti Goethe Egyetem biológusa szerint ugyanis a hím attól tart, hogy kiszemeltjét elragadják tőle, ezért igyekszik megtéveszteni riválisát. Hasonló viselkedést eddig leginkább főemlősök és magasabb rendű állatok esetében feltételeztek.

Egy Poecilia mexicana

A kísérletek során a kutatók egy hetet hagytak a fogaspontyoknak, hogy megismerjék egymást az akváriumban. Egyes hímeket mindig leválasztottak, hogy egyedülállónak tűnjenek fel, másokat pedig nőstények közelében tartottak, hogy konkurenseik szexuálisan aktívként sorolják be őket.

A természetben is vannak szexuálisan inaktív egyedek, például a betegek, sérültek vagy alultápláltak - ilyen riválisokra vétek lenne energiát pazarolni. Vonzónak elsősorban a nagytestű hímek számítanak, amelyek általában színesebbek is. Ha nagyobb testű, aktív hímek bukkantak fel a közelben, a halak azonnal abbahagyták a kiszemelt nőstény párzóképességének firtatását.

A kutatók jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen halfajokra - egyáltalán állatokra - érvényes az új felfedezés.

Forrás: MTI

Miniatűr vízálló kamerák segítségével figyelték meg a kanadai hódok (Castor canadensis) rejtett, hódváron belüli életét a Dél-Illinois-i Egyetem kutatói. A biológusok mostanáig gyakorlatilag csak akkor tudták tanulmányozni a hódokat, amikor a szabadban tartózkodtak, a magánéletükről pedig csak annyit tudtak, hogy mikor mennek be a hódvárba, és mikor hagyják el azt.

Kiderült, hogy a rejtekhelyen töltött idő nagy részét az állatok táplálkozással, alvással és tisztálkodással töltik, valamint hogy az utódnevelésből mindkét szülő egyenlő mértékben kiveszi a részét. A kölykök alvás-ébrenlét ciklusa az emberi csecsemőkéhez hasonlóan alakul, ugyanis egyszerre csak néhány órát alszanak, majd felébrednek. A kifejlett állatok napi ritmusa ezzel szemben a felnőtt emberekéhez hasonló. A szűk tér, a bezártság miatt a kutatók arra számítottak, hogy az állatok között biztos megfigyelnek majd agresszív viselkedést is, ám meglepetésükre erre egyszer sem került sor.

Nézze meg a kicsinyeit szoptató hódot a BBC honlapján!

Korábban mindössze két vizsgálat irányult arra, hogy rájöjjenek, vajon mi történik a hódvár belsejében. Az egyik esetben kibontották a vár falát, majd egy üveglapot illesztettek oda, hogy azon keresztül figyeljék az állatokat, ám ez valószínűleg befolyásolhatta a hódok természetes viselkedését. A másik kutatás során hallgatózással próbálták eldönteni, mi zajlik odabent.

A Fővárosi Állat- és Növénykert illetékes munkatársai Vilmosnak nevezték el a december 9-én, csütörtökön, 15 óra 45 perckor született orangután kölyköt. Bár a név első hallásra talán furcsán csenghet egy Szumátrán őshonos főemlős esetében, a névválasztásnak történelmi okai vannak.

A név természetesen nem a Hohenzollern-ház valamelyik császári tagjára, hanem az Állatkert egyik korábbi orangutánjára utal. Willem – a mostani kicsi nagyapja – 1978-ban született Dortmundban, ám ennek ellenére holland nevet kapott. 1983-tól 2001-ig élt Budapesten, ahol több orangután kölyöknek is nemzőapja volt, és a maga korában a kert egyik legendás lakójának számított. Rá emlékezve választották tehát az állatkerti munkatársak a Vilmos nevet, amely a holland Willem (valamint az angol William és a német Wilhelm) magyar megfelelője. A név előnye, hogy ugyanúgy Vilinek lehet becézni, mint ahogyan annak idején Willemet is hívták a gondozók.

Szerző: Bagosi Zoltán/zoobudapest.com

A most három és fél hetes orangután kölyök szépen cseperedik, anyja – tisztes nevén Mengi – példásan gondoskodik róla, pedig a 14 éves nősténynek Vilmos az első kölyke, így saját tapasztalata nem sok van. Ezt-azt azonban elleshetett a másik budapesti orangután nősténytől, hiszen a Jambi nevű állat már április óra gyereket nevel.

A 2010-es esztendőben három emberszabású majom is született a Fővárosi Állat- és Növénykertben: Moira és Vilmos, a két orangután kölyök, valamint Bongo, a januári születésű gorillabébi. Ez igen komoly szaporítási eredménynek számít, hiszen magyarországi állatkertben még sosem volt példa arra, hogy egyetlen évben három emberszabású majom is szülessen.