Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vilmos lett a kis orangután neve

A Fővárosi Állat- és Növénykert illetékes munkatársai Vilmosnak nevezték el a december 9-én, csütörtökön, 15 óra 45 perckor született orangután kölyköt. Bár a név első hallásra talán furcsán csenghet egy Szumátrán őshonos főemlős esetében, a névválasztásnak történelmi okai vannak.

A név természetesen nem a Hohenzollern-ház valamelyik császári tagjára, hanem az Állatkert egyik korábbi orangutánjára utal. Willem – a mostani kicsi nagyapja – 1978-ban született Dortmundban, ám ennek ellenére holland nevet kapott. 1983-tól 2001-ig élt Budapesten, ahol több orangután kölyöknek is nemzőapja volt, és a maga korában a kert egyik legendás lakójának számított. Rá emlékezve választották tehát az állatkerti munkatársak a Vilmos nevet, amely a holland Willem (valamint az angol William és a német Wilhelm) magyar megfelelője. A név előnye, hogy ugyanúgy Vilinek lehet becézni, mint ahogyan annak idején Willemet is hívták a gondozók.

 


Szerző: Bagosi Zoltán/zoobudapest.com

A most három és fél hetes orangután kölyök szépen cseperedik, anyja – tisztes nevén Mengi – példásan gondoskodik róla, pedig a 14 éves nősténynek Vilmos az első kölyke, így saját tapasztalata nem sok van. Ezt-azt azonban elleshetett a másik budapesti orangután nősténytől, hiszen a Jambi nevű állat már április óra gyereket nevel.

A 2010-es esztendőben három emberszabású majom is született a Fővárosi Állat- és Növénykertben: Moira és Vilmos, a két orangután kölyök, valamint Bongo, a januári születésű gorillabébi. Ez igen komoly szaporítási eredménynek számít, hiszen magyarországi állatkertben még sosem volt példa arra, hogy egyetlen évben három emberszabású majom is szülessen.

1 Tovább

Ismét orangután született a Fővárosi Állatkertben

Újabb orangután kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A városligeti intézményben látható szumátrai orangutánoknál – tízesztendős szünet után – tavasszal már napvilágot látott egy utód. Az április 4-én világra jött Moira nevű apróságnak most féltestvére született, azonos apától, de természetesen egy másik anyaállattól, hiszen egy nőstény orangutánnál általában hét-nyolc év is eltelik két ellés között.

A most született kölyök világra jövetelére december 9-én csütörtökön, 15 óra 45 perckor került sor. Menginek, a 14 esztendős, budapesti születésű anyaállatnak ez az első kölyke, de szemmel láthatóan nem okoz neki gondot az utód gondozása, felnevelése. Mi több, annyira ölelgeti és védelmezi, hogy jelenleg nemcsak a látogatók, hanem az állatkerti szakemberek is alig-alig láthatnak valamit a rendszerint „anyai takarásban” lévő apróságból. Az állatgondozóknak azért sikerült alaposabban is megfigyelni az állatot, és ennek alapján úgy tűnik, hogy hím ivarú kölyökről van szó. Nevet azonban eddig még nem kapott. Ahogyan az Állatkert más állatait, természetesen az újszülött orangutánt is örökbe lehet fogadni jelképesen.

A kölyök apja, Chuij egyébként eredetileg Hamburgban látta meg a napvilágot 1996-ban, és 2004 óta tagja a budapesti csapatnak.

A kicsi napjait egyelőre az evés és az alvás tölti ki, s ezt a tevékenységet folyamatosan anyja vörösesbarna szőrzetébe csimpaszkodva végzi. Az első napokban lényegében semmit sem lehetett látni belőle, főleg, mivel Mengi nagyon fáradt volt, és ezért inkább a közönség szemei elől elrejtett elkülönítőben tartózkodott. Némi szerencsével azonban most már meg lehet pillantani az újszülöttet. Idősebb féltestvérétől nemcsak sokkal kisebb méretei különböztetik meg, hanem az is, hogy szünet nélkül az anyján csimpaszkodik.

Képek a kölyökről az állatkert honlapján láthatók.

 

0 Tovább

nanoHÍREK

blogavatar

Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Utolsó kommentek